Visszaemlékezés - Dorojcsák László

Visszaemlékezés - Dorojcsák László

Első találkozásom a Tenisz Egyesülettel és Lugosi Karcsi bácsival 1976-ban történt. A teniszpályán először évfolyamtársammal, Urbán Lászlóval próbáltam ütögetni. Rövididőn belül megérkezett egy idősebb úr, Lugosi Karcsi bácsi, aki rögtön szárnyai alá vett és évekig tanított. Megismertetett a tenisz alapjaival és szép lassan bekerültem a Texiles csapatába, ahol évekig játszottam. A budakalászi teniszélet erről az időszakáról Kovács András visszaemlékezésében részletesen beszámol. Andrással rengeteget teniszeztem, a csapattal az országot jártam, és közben tőlük igen sokat tanultam. Jó visszaemlékezni azokra az időkre, melyek nemcsak a teniszről szóltak...

A Textilgyár megszűnésével a teniszpálya üzemeltetése 1993-ban egy privát személy kezébe került, akivel a pálya használatáról az akkori elnök, Balogh Zoltán megállapodást kötött. A megállapodás ellenére a szakosztály egyre kevesebb lehetőséget kapott, hogy használhassa a teniszpályát. Már odáig jutottunk, hogy a hazai mérkőzéseinket nem Budakalászon, hanem a Vasas Folyondár utcai pályáin játszottuk. Ezt tetőzte, hogy az egyesületünk létszáma is egyre csökkent. Ennek megszűntetése érdekében elkezdtünk egyeztetni Budakalász akkori vezetőivel és a leendő Faluház igazgatójával. 1996 augusztusában (a Faluház átadásával egy időben) megkaptuk a teniszpályák bérleti jogát, amelyről szerződést kötöttünk.

1997-ben pályázatokat készítettünk, és azokat benyújtottuk a Wesselényi Alapítványhoz és az Önkormányzatunkhoz. Mivel nem voltunk bejegyezve egyesületként, nem voltunk jogosultak a juttatásokhoz, így nem kaptuk meg a támogatásokat.

Ennek hatására 1998. márciusában megalapítottuk a Budakalászi Tenisz Club-ot. Alapító tagjaink: 
 
 
    Czibula Sándor
    Csóka Csaba
    Csóka Imre
    Dorojcsák László
    Gara Pál
    Horváth István
    Horváth László
    Nagy Tibor
    Dr. Oláh Tamás
    Pajtli Tibor
 
1998-tól próbáltuk az egyesületet közösen működtetni, ennek hatására az egyesület létszáma elkezdett növekedni. Nyáron gyerekoktatásokat szerveztünk, indítottunk megyei férfi csapatot, mely később az OB. III-ba feljebblépett és a mai napig is ott játszik.


Bejegyezte: Dorojcsák László,
Budakalász, 2010-01-09

 

 


BUTEC

A Budakalászi Tenisz Club non profit egyesület, amelynek célja a kalászi tenisz élet támogatása mellet az Országos Bajnokságban résztvevő csapatok segítése, valamint nyaranta a budakalászi fiatalok bevezetése a tenisz világába.

Az Egyesület számlaszáma: K&H Bank 10403112-50505154-52511005

Elérhetőségeink

Pandi Péter
+36 30 4561653
szakosztály alelnök
2011 Budakalasz, Szentendrei út 7
info@kalasztenisz.hu

 

Hírlevél

Értesüljön friss híreinkről, iratkozzon fel a kalasztenisz.hu hírlevélére.

FACEBOOK