Visszaemlékezés - Kovács András

Visszaemlékezés - Kovács András

Kovács András:

Budakalász 1978 - 1995

1978 szeptemberében Zalaegerszegről Szentendrére kerültem, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán kaptam tanári beosztást.

Már az első héten felvettem a kapcsolatot Lugosi Karcsi bácsival, és lementem a pályára. Őszintén megmondom, kicsit szorongva, hiszen nem tudhattam, miként fogadnak majd egy „betolakodót”.

Szerencsére feszültségem percek alatt elmúlt, nagyon kedvesek, barátságosak voltak velem. A kölcsönös bemutatkozás percei után Karcsi bácsi vett „kezelésbe”, megnézte, mire vagyok képes, mit tudok…

Igaz, a teniszben még kezdő voltam – hiszen Zalaegerszegen, az OB-III-as csapatban még csak két éve kezdtem el ezt a játékot –, de az élvonalbeli kosárlabda múltamat nagyon jól tudtam kamatoztatni.. A félórás bemelegítés (tesztelés) után a szomszéd pályán ütögető Szalma Zoltán és Czermann István – a két csupa szív, és szinte verhetetlen páros – ellen kellett egy szettet játszanunk, amit ha nehezen is, de megnyertem Karcsi bácsi oldalán. Na, ezzel aztán végleg megszűnt minden félelmem, éreztem, hogy befogadtak…

A teniszcsapat ekkor Budapest II. osztályban játszott, bajnokesélyesként állt az őszi forduló előtt.

Átigazolásomra csak az év végén kerülhetett sor, így aztán 1979-ben – a legjobb ranglistával rendelkezve – 1. pályásként játszottam első bajnoki mérkőzésemet a Budakalászi Textiles immár Budapest I. osztályú csapatában. Ismét bajnokságot nyerve jogot szereztünk az OB-III-ban való indulásra.

A csapatban a következő játékosok szerepeltek: Szalma Zoltán, Czermann István, Papp Ferenc, Dorojcsák László, Gránássy Péter, Roczkó Zoltán, Beck István, ifj. Lugosi Károly és Lugosi Ferenc.

Ebben az osztályban már nem ment zökkenőmentesen minden, de becsülettel helyt álltunk, a középmezőnyben végeztünk…

Karcsi bácsi betegsége miatt még ebben az évben megválasztottak a szakosztály vezetőjének valamint csapatkapitánynak is, és ennek az új feladatnak, új kihívásnak sikerült több mint 15 éven keresztül eleget tenni.

Ne feledjük: 1980-at írtunk, szakosztályunk a gyár (Budakalászi Lenfonó) irányítása és teljes támogatása mellett működött. Csak egy minimális tagdíjat kellett fizetnünk, amiért a pályákat bármikor igénybe vehettük. Feladatom tehát elsősorban az egyesület vezetőségével való kapcsolattartás, az igények egyeztetése és a Magyar Tenisz Szövetséggel való koordináció volt, nem kellett támogatókat, szponzorokat keresnem, nem kellett a mindennapos működtetés feltételeit megteremtenem, azaz sokkal könnyebb volt a helyzetem, mint most, 2009-ben.

Az egyesület vezetése eközben megfogalmazta új elvárásait: fejleszteni a versenysportot, magasabb osztályba kerülni.

A célkitűzés érdekében újabb játékosokat igazoltunk: Kovács Miklós, Horváth László, Balogh Zoltán és Horváth István csatlakozott a csapathoz, akik kezdetben a párosokban remekeltek.

1982 februárjában, a gyár nemzetközi kapcsolatait felhasználva egy hetet töltöttünk Brémában, ahol a helyi textilesek csapatával játszottunk három mérkőzést, csodálatos körülmények között. A visszavágót augusztusban rendeztük, a németeknek sok-sok programot rendezve, és valamennyi mérkőzést megnyerve.

A következő években az OB III. meghatározó, biztos csapatává lettünk, többször voltunk dobogón, sohasem voltunk a kiesés határán.

Új játékosokkal – Böszörményi Zsolt, Dobák Tamás, Pajtli Tibor, Bata Bálint, Békefi Imre, Adorjáni Péter, dr. Oláh Tamás, Gally Gábor (elnézést azoktól, akiket kifelejtettem a sorból) – erősödtünk, akik gyorsan beilleszkedtek a csapatba.

A gondot most már az okozta számomra, hogy a meglévő – közel azonos játékerőt képviselő – játékosok közül kik legyenek azok, akiket a következő mérkőzésen szerepeltetek. Persze, hogy volt ebből sértődés, kisebb-nagyobb harag, de szerencsére az eredmények, a győzelmek engem igazoltak. Egy biztos: a játékosok motiváltak voltak, mindenki akarta a győzelmet, és ezért minden tőle telhetőt meg is tett. Öröm volt látni, hogy szinte minden délután tele volt mindhárom pálya, hogy pályabeosztás nélkül is mindenki megtalálta az alkalmat arra, hogy gyakoroljon, fejlessze önmagát, mindezt fegyelmezetten, jókedvűen.

A csapatbajnokság mellett az egyéni versenyeket is gyakran látogattuk annak érdekében, hogy összemérjük tudásunkat más játékosokéval, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk, de nem utolsó sorban azért, hogy ranglista pontokat szerezzünk, amelyek egy meghatározó értékrendet (nevezési sorrendet) állítottak fel a csapaton belül. Leggyakrabban Dorojcsák Lászlóval jártam az országot, sok egyéni és páros versenyt nyertünk, nemegyszer egymás ellett játszottuk a döntőt. Rendszeres versenylátogató volt még Böszörményi Zsolt, Békefi Imre és Dobák Tamás is.

Mint közösség is egyre egységesebbek lettünk, segítőkész baráti kapcsolatok alakultak ki, a családtagok gyakran jelentek meg a mérkőzéseken, szurkoltak, buzdítottak, jó hangulatot teremtettek. Rendszeressé váltak az idénynyitó és idényzáró házi versenyeink, ahol a teniszezés mellett a jóízű beszélgetés és a sütés-főzés is jelentős szerepet kapott.

1990-ben bekövetkezett az, amire már régóta vártunk: megnyerve a bajnokságot, felsőbb osztályba, az OB-II-be kerültünk.

(Sajnos Lugosi Karcsi bácsi már nem örülhetett velünk, eltávozott az élők sorából, de tudom, biztos vagyok abban, hogy azóta is figyelemmel kíséri sorsunkat. Példaképünk emlékét a mai napig megőriztük, évente megrendezzük a róla elnevezett emlékversenyt.)

Szorongva készültünk erre a nehéz feladatra, hiszen tudtuk, hogy itt már nagyon jó ellenfelekkel – mai szóhasználattal: félprofikkal – kell szembenéznünk, hiába a több éves OB-III-as tapasztalat, a rutin, itt ennél sokkal több kell, kellene…

Mindent megtettünk, fegyelmezetten és tudatosan készültünk, gyakoroltunk, nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, de félelmünk beigazolódott: kiestünk a magasabb osztályból, de emelt fővel, azaz nem nyeretlenül.

A csapat 90%-ban együtt maradt, folytatta szereplését az OB-III-ban, de lemondtunk arról a célkitűzésről, hogy újra bajnokságot nyerjünk. A hangsúlyt arra fektettük, hogy jól érezzük magunkat, szórakozva, jó légkörben töltsük el szabadidőnket…

1993-ban megkezdődtek a változások a gyárban is, egyre kevesebb támogatást kaptunk, kezdett önfenntartóvá válni a szakosztály, azaz egyre mélyebbre kellett a saját zsebünkbe nyúlni, hogy az eddigi feltételeket biztosítani tudjuk. Támogatókat, szponzorokat kerestünk, elkezdtük az üzleti alapok lefektetését, a pályák működtetését is egy bérlőre bíztuk.

A következő években a pályákat még mindig ingyen kaptuk – igaz, már csak heti három napra – de a nevezési, az utazási és a versenybírói költségeket már nekünk kellett fedezni.

1995-ben beneveztünk a Pest megyei Bajnokságba is, versenyzési lehetőséget teremtve azoknak, akik az OB-III-as csapatban már nem kaptak elegendőlehetőséget. A csapat gerincét Horváth László, Horváth István, Heim Ferenc és Schuszter József alkotta, akik itt is jó teljesítményt nyűjtottak.

Ekkor, elsősorban munkahelyi elfoglaltságom miatt úgy éreztem, hogy már nem tudok megfelelni az említett követelményeknek, elvárásoknak, ezért az egyesület vezetőségének és a szakosztály tagjainak egyetértésével lemondtam a szakosztályvezetői funkcióról, és Balogh Zoltán kollégámat választottuk meg szakosztályvezetőnek.
Mint csapatkapitány még három évet funkcionáltam, majd 1997 végén, kanadai kiküldetésem előtt erről is lemondtam.

Röviden, mondhatni dióhéjban ennyit szerettem volna elmondani. Bízom abban, hogy klubtársaim véleményezik, esetleg kiegészítik majd e sorokat annak érdekében, hogy még pontosabb képet tudjak alkotni erről a pár évről...

 

Bejegyezte: Kovács András
2009. december 27.

 

 


BUTEC

A Budakalászi Tenisz Club non profit egyesület, amelynek célja a kalászi tenisz élet támogatása mellet az Országos Bajnokságban résztvevő csapatok segítése, valamint nyaranta a budakalászi fiatalok bevezetése a tenisz világába.

Elérhetőségeink

Lugosi Ferenc
szakosztály elnök
2011 Budakalasz, Szentendrei út 7
info@kalasztenisz.hu

 

Hírlevél

Értesüljön friss híreinkről, iratkozzon fel a kalsztenisz.hu hírlevélére.

FACEBOOK