Visszaemlékezés - Lugosi Károly

Visszaemlékezés - Lugosi Károly

“Nem baj, hogy nem szép, nem baj, hogy nem okos csak sportoljon” állítólag ezzel a mottóval születtem. Nyilvánvalóan sportos családba. Apám, Lugosi Károly, Lapsi ként volt ismert mint profi focista a KAC ban (Kispest a műveltebbeknek). Még a háború előtt került Budakalászra, a Klinger Henrik textiltilgyár focicsapatát erősítendő. Aztán, második sportként megtanult teniszezni. Jó partnere volt az akkori igazgatóknak. Megvoltak ennek előnyei abban a háborús időben.

Akkoriban a gyár teniszpályái, igen volt belőlük néhány, a mostani Szendendrei út 3 alatti lakóház helyén voltak. Elit sport volt a férfiak hosszú fehér nadrágban és egy jellegzetes, könnyű gyapjú mellényben jelentek meg, míg a nők hosszú fehér szoknyában művelték ezt a sportot


Anyám a kép balszélén rebellisen öltözve


.
A háború után az ötvenes évek elején, a szövöde bővítésével és az ovoda építésével a pályáknak költözni kellett. Érdekes módon, bár a tenisz arisztokratikus sportnak számított, és a háború megtizedelte a korábbi rajongó gárdát, mégis úgy döntöttek, megépítik az pályát. Az új pálya praktikusan a jelenlegi helyére került. Egy kis különbséggel, akkor 4 pálya volt. Nem tudom ki tervezte, de az akkori egyes pálya, a díszpálya arisztokratikusan különálló volt. 3 oldalról magas dombok vették körül, ami szélfogó szerepet játszhatott, de nézőtérnek is megtette. Magasan tartotta az orrát, meg is járta ez a pálya, izoláltsága miatt nem volt könnyű karbantartani, mindig el volt hagyagolva egy kicsit és nem csoda, hogy áldozatul esett a fejlődésnek. Először kézilabda pálya s mára a kultúrház autóparkolója lett.
A salak pályát mi magunk építettük, és kicsit bonyolultabb, mint ahogy kinéz a dolog, ahogy a franciák is nevezik, terre batue , azaz döngölt föld.


Igaz a legalsó réteg az tényleg csak vizszintesre simított, föld, de erre legalább 4 ujjnyi vastag salak került, a gázgyárból hozták, durva, fekete és issza a vizet mint a szivacs. Erre került egy másik 4 ujjnyi agyag, ezt aztán hengereltük, mert ettől volt a pálya jó, vagy puha, ahol minden lépés után lyukakat hagyott a játékos maga mögött. Súlyos öntöttvas hengerrel tömörítettük. Az elején, míg az agyag puha volt, ketten is nyögve húztuk, késöbb már szinte magától szaladt, ha egyszer begurult.

Szóval a salak az persze nem is salak, hanem téglapor, vagy inkább pozdorja. A ma már megszünt békásmegyeri téglagyárból hoztuk, és durva szitával rostáltuk ki a méreten felüli darabokat. Télen, sokszor alakult korcsolya pályává a 3 egymás mellett lévő teniszpálya, vagy csak lábteniszeztünk rajtuk. A téli fagyok jégkristályai fellazították az agyagréteget, szóval valamikor április elején elkezdtük hengerelni amíg egyszer csak valami azt mondta, jó ez már. Az agyagot nem cseréltük, de a „salak” az minden évben friss volt. A vonalat két párhuzamos lézből kialakitott vonalzóval csináltuk, belső élén kis szögekkel volt kiverve amitől a kilyuggatott konzervdoboz, ami krétaporral volt megtöltve , recegett amikor végig húztuk.

Hamár itt vagyunk érdemes a felszerelésről is beszélni, Az ütők fából készültek, hajlított réteges lemezekből igazán mestermunka volt, de bizony a húrok meg tudták vetemíteni, ezért minden jobb ütőnek volt egy csavaros tároló kerete. A húr, mármint a nagy játékosoké, az júhbélből készült, aminek érdekes zenéje volt, ha az ember megpengette, de nem tartott túl sokáig, és a legcsúnyább tulajdonsága higroszkópsága , nedves időben, vagy neadjisten esőben, a nedvesség megduzzasztotta, és elpattant. Szóval ez első csepp eső megjelenésével pánikszerűen ért végett minden meccs. Mi gyerekek persze nylon húrt kaptúnk csak, a horgászzsinórral lehetett valami rokonságban. De bánatos, távoli rokona volt a bélhúrnak. Más nagy kincs is volt, azt úgy hívták teniszlabda. A Pest megyei Teniszszüvetség minden szezonra kiutalt néhány doboz labdát, a versenyekre persze. 6 gyönyörű, pelyhes, fehér golyóbis volt egy világosbarna, téglanagyságú papírdobozban. Slazenger. Az első angol szó amit leírva láttam.

Hár igen a jobb ütők és labdák azok angliából jöttek. Azt nem tudtam, hogy angol tudásom az már néhány szóval gyarapodott korábban is. Fifti,szörti, forti, gyusz, advantázs. Mint minden gyerek , hallás után tanultam, az előkelősködő felnőttektől. Nem tudtam , hogy ezek angol szavak, és lehet, hogy használóik is zavarba jöttek volna, ha megkérem őket írják le. A KGST labdagyártói az NDK,Csehek labdái nem tudtak közelébe sem jönni az angoloknak.

Jaj, el ne felejtsem, a cipő meg a zokni. A tenisz cipő az textilből készült, speciális talppal. A salakon csúszkálni kell, amint megtanultam. Nem csekély igénybevétel a lábnak. Szóval a tenisz zokni vastag gyapjúból készült. Durva szálai nem voltak kellemesek a bőrnek, de még mindig jobb mint egy (vagy több) vízhólyag. És mosni óvatosan kellett, a vörös téglapor rendesen belement, és persze ha az ember sókáig gyömöszölte akkor összefilcesedett, úgy hogy az ujjamra sem fért fel. Egészséges kompromisszum, ne legyen szaga, de a szine az nem lett soha fehér. Inkább nyers szinű maradt.

Az ötvenes években a gyár csapata a területi bajnokságban játszott. Alsógöd, Dunakeszi voltak a rendszeres ellenfelek. A csapat meg Herendi Lajos, Wirker László, Lugosi Károly, Papp Pista legalább is akikre emlékszem. Miért nem volt Pomáz, vagy Szentendre? Nem tudom. Dunakeszit nem szerettem, árnyéktalan pályán kellett aszalódnom egész nap, Alsógöd az jobb volt, majdnem mint egy park. Mit tagadjam nagyon untam a dolgot, elfoglaltságként a kedves felnőttek kitalálták, labdát kellett szednem, mondhatom, nem valami nagy vonalú elfoglaltság. Később megtettek bírónak, mondjuk fenn ülni a széken adott valami előrelépés érzést, de a döntésemet persze sokszor vitatták, és inkább csak a számolásra korlátozódott a funkció.
Korán indultunk vonattal és egész nap tartott a verseny. Emlékszem amikor Herendi bácsi nevetve mesélte, hogy az elhúzódó utolsó páros azzal fenyegetett, lekéssük a vonatot. És akkor a párjával egyetértésban, hatékony, bár nem valami sportszerű akciót hajtott végre. Egy gyöngén sikerült gödi átemelési kisérlet labdáját teljes lendülettel az ellenfél férfias részére verte. A hápogó , összegörnyedt gödi feladta, s mi elértük a vonatot.

Hát igen Herendi bácsi híres volt gyönyörű, tiszta, fatális temyereseiről. Amit ő forhandnek nevezett. Ja itt van még 6 angol szó, most jutott eszembe, forhand, bakhand, löbb, szmas, out,necc. Na milyen művelt lett az ember észrevétlenül.


Apám híresen rondán játszott, a tenyeresét kanalazásnak nevezte mindenki, jogosan, a backhandja viszont szílusosan szép volt, és hatásos, de igazán nem ezzel kergette sírásba ellenfeleit, hanem hihetelen jó labdaérzélét kihasználve csavart, tekert, pörgetett. Arra vvolt a legbüszkébb, hogy egyszer olyan labdát ütött a háló mögé, hogy mire az ellenfél odaért a labda visszaugrott. Persze ennek a tehetségnek megvan a hátulütője. Sem én , sem unokatestvérem, Tátrai Misa, nem tudunk szép tenyerest ütni visszont rondán tudunk pörgetni, nyesni,csavarni. Lugosi Feri az első részét megúszta, de a huncutkodás neki sem áll távol az ütőjétől. Apám kedvenc trükkje volt, hogy a felé repülő ladát ütőjével el tudta kapni. Anélkül, hogy a kezével hozzáért volna. Persze meccs közben ez nem lett volna szabályos, de ezzel mindig nagy sikert aratott még ellenfelei körében is.

Anyám is teniszezett, az ő ütései szebbek voltak, mondjuk a tenyerese főleg, csak nem bírta a meleget. 54 ben Sztálinvárosban elvesztette a döntőtt a rettegett Fürdősné ellen.

Herendi Lajos itt térdel a kép bal alján, felette anyám, kettvel mellette balra a bajnok Fürdősné.
56 után változott a világ, Munkásőrség volt, nem tenisz. A dolog odáig fajult, hogy a csapat levonult, pontosabban beolvadt a Könnyűipari Minisztérium csapatába. Két pályájuk, mai szemmel nevetséges helyen, a HÉV sinek és a Duna között volt a budai oldalon a ma már megszünt HÉV kereszteződés után a Lajos utcával szemben. Emlékszem egy rossz ütés után majd a Margíthídig kellett kisérni a labdát mire kihalásztuk.
A rakparti út bővítésével a pályát bezárták, és a csapat új otthont keresett, a Goldberger csapatába olvadtak bele. A Tímár utcai megállónál lévő pályák ma már csak nyomokban léteznek.

A gulyáskommunizmus végül is visszaadta a kalászi tenisznek is az újrakezdés lehetőségét és a hatvanas évek második felében megindult az élet, A régi gárdát felváltotta egy új nemzedék, Pomáz, Szendendre is fejlődésnek indult és jó stílusú teniszrajongok csatlakoztak.

 

Bejegyezte: Lugosi Károly
2012 január

 

 


BUTEC

A Budakalászi Tenisz Club non profit egyesület, amelynek célja a kalászi tenisz élet támogatása mellet az Országos Bajnokságban résztvevő csapatok segítése, valamint nyaranta a budakalászi fiatalok bevezetése a tenisz világába.

Elérhetőségeink

Lugosi Ferenc
szakosztály elnök
2011 Budakalasz, Szentendrei út 7
info@kalasztenisz.hu

 

Hírlevél

Értesüljön friss híreinkről, iratkozzon fel a kalsztenisz.hu hírlevélére.

FACEBOOK